Mađarski folklor

Narodne igre, pesme i nošnja deo su folklora koji nosi karakteristična obeležja svakog naroda. Nisu samo vid zabave i druženja, već imaju istorijski značaj, jer kazuju o kreativnom stvaralaštvu, načinu života i običajima ljudi u prošlosti. Kako je narod tvorac tradicionalnih igara i pesama, one oslikavaju podneblje u kojem su nastale, pa u svakoj državi različiti krajevi imaju igru i pesmu po kojima su prepoznatljivi. Ta raznolikost i bogatstvo narodnog folklora svojstvena je i mađarskoj kulturnoj baštini, koju Mađari u Vojvodini nastaje da sačuvaju.

Željko Kiš, rukovodilac Centra narodne umetnosti i opšteg obrazovanja Mađara:

Što se tiče kompletne tradicionalne kulture Mađara u Vojvodini postoji jako velika raznolikost i veliko šarenilo. Neke od narodnih igara su se zadržale do danas, neke su se preobličili, a neke i nestale. Kod Mađara postoje igre u krug, kao i kod balkanskih naroda. Međutim, one su vremenom izgubile na značaju i potisnute su na rubove, da li na rubove govornog područja ili socijalne rubove.06.14

Pored igara u krug, koje se nisu zadržale u velikoj meri, za mađarski folklor karateristični su i drugi stilove, a za neke u srpskom jeziku ne postoji adekvatan prevod. To su uglavnom igre u paru gde se igrači vrte u krug ili muškarac vrti partnerku oko njene ose. Svaki stil igre vuče korene sa podneblja iz kojeg su se Mađari doseljavali, pa, recimo, momačke igre potiču iz Erdelja, odnosno Transilvanije koja je bila deo Mađarske.

Željko Kiš:

Iz nekih starijih igara, tipa ugroš, to je izraz koji aludira na pokrete koji se izvode skokom, zatim momačkih igara se razvila igra koja je rasprostranjena, a to je verbung. Ova igra se može pronaći i kod Slovaka i kod Rumuna.

Narodne igre oslikavaju život i običaje ljudi u prošlosti. Način igranja i motivi prilagođeni su mentalitetu, prostoru, ali i poslu kojim su se bavili. Sve ovo pratila je i narodna nošnja prilagođena pokretima.

Željko Kiš:

Ako gledamo žensku nošnju, to su pre svega suknje i haljine. U zavisnosti od dela govornog područja razlikuju se suknje po dužini, obliku, konturi. Recimo u Erdelju kad se devojka okrene onda se njena suknja rasprostire tako da momak još može da joj priđe i igra sa njom. Kod drugih, a ko se devojka okrene, onda se i suknja sa njom širi. Verovatno su se zato igre tako razvile i poprimile takav oblik.

Često se zaboravlja da je, ono što danas zovemo narodna nošnja, u prošlosti bila svakodnevna odeća. Prema njenom izgledu, takođe se može zaključiti kojem podneblju pripada. Od odeće je zavisilo i koji pokreti će biti zastupljeni u igri.

Željko Kiš:

„Nošnja iz Zadunavlja omogućava intenzivnije pokrete nogama i gde mogu više da se podižu kolena. U tom pravcu se razvio deo plesne kulture. Nošnja iz Panonske nizije, sa pokretima i savijanjem kolena, jako lepo „igra“ sa devojkom. Kod muškaraca, ako gledamo najstarija vremena, to su bile duge gaće na celom govornom području. Opet u Erdelju su bile sa užim nogavicama, a prema Velikoj niziji su imale mnogo materijala i bile su jako široke.“

U mađarskoj narodnoj tradiciji igra i pesma imale su i posebnu funkciju.Često se igralo u danima svetkovina, a sve je bilo vezano za običaje i delove narodnog verovanja. Prvobitno se verovalo da će se određenim igračkim pokretima osigurati blagostanje i dobra sreća. Zanimljiv je i način na koji su nastajale određene igre.

Željko Kiš:

„Kod Mađara devojačke igre, igre u krug, njihova glavna sezona je bilo proleće, pred Uskrs kada je bilo zabranjeno muziciranje i glasno veselje. Mladost je pronašla način da se zabavi i zajednica često te igre u krug nije ni smatrala za igre, ravnopravne sa parovnim igrama, nego „igraju se devojke i igraju se deca“. One su igrale samo na svoju pesmu.“

Na temelju prvobitnih igra koje su nastale na različitim područjima gde su živeli Mađari, polovinom XVIII veka razvila se, danas možda najpoznatija mađarska igra – čardaš. Poznavaoci kažu da ona oslikava tek mali deo lepote i bogatstva mađarskog narodnog stvaralaštva. Čardaš je nastao pod uticajem bogatog dela stanovništva koje je želelo da stvori građansku igru koja će oslikavati tekovine mađarskog društva. Tada stvoren čardaš i ovaj kako se danas igra umnogome se razlikuju.

Željko Kiš:

„Bilo je mnogo pokušaja da igra približi i celokupnom stanovništvu, međutim zajednica ih nije prihvatala. Neke pokrete je primila, ali i preobličila, po svom ukusu i sistemu vrednosti.“

Sve priče o nastanku mađarskih narodnih igara, pokrete, ali i nošnju, od zaborava čuvaju članovi novosadskog Centra narodne umetnosti i opšteg obrazovanja Mađara. U Centru deluju četiri folklorne grupe u kojima igraju uglavnom deca različitog uzrasta, prati ih orkestar i pevačka grupa i zajedno broje preko 90 aktivnih članova. Kažu da u savremeno doba i uz brojne mogućnosti koje su mladima na raspolaganju nije ih lako zainteresovati za narodnu tradiciju. Stoga se celokupno stvaralaštvo iz prošlosti čuva u gotovo laboratorijskim uslovima, ali se kroz različite programe trude da mladima prenesu znanje, ali i obavezu da narodne igre i pesme sačuvaju za buduće generacije.

A magyar folklór

A néptáncok, énekek és viseletek az egyes nemzetekre jellemző jegyeket hordozó folklór részét képezik. Nemcsak a szórakozás és a társasági élet egyik formája, hanem történelmi jelentőséggel is bírnak, mert a kreatív alkotásról, az életstílusról, az emberek múltbeli szokásairól mesélnek. Mivel az emberek a hagyományos táncok és dalok megalkotói, azt a tájat ábrázolják, amelyben létrejöttek, így minden országban más-más vidéknek van egy-egy jellegzetes tánca, éneke, amelyről felismerhető. A népi folklór sokszínűsége és gazdagsága jellemzi a magyar kulturális örökséget, amelyet a vajdasági magyarok igyekeznek megőrizni.

Željko Kiš a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ vezetője:

Ami a vajdasági magyarság teljes hagyományos kultúráját illeti, az nagyon sokféle és változatos. A néptáncok egy része a mai napig fennmaradt, van, amelyik megváltozott, néhány pedig eltűnt. A magyaroknál is vannak körjátékok, meg a balkáni népeknél is. Idővel azonban elvesztették fontosságukat, és a peremre szorultak, vagy a nyelvterület peremére, vagy a társadalom peremére.

A nem túl nagy mértékben fennmaradt körtáncok mellett, más stílusok is jellemzőek a magyar folklórra, és ezek egy részéhez nincs megfelelő szerb nyelvű fordítás. Ezek többnyire páros táncok, ahol a táncosok körben forognak, vagy a férfi megpörgeti a partnerét a lány tengelye körül. Minden táncstílus a magyarok bevándorlási területéről gyökerezik, így például a legénytáncok Erdélyből, vagyis Transzilvániából származnak, amely Magyarországhoz tartozott.

Željko Kiš:

Néhány régebbi táncból, mint például az ugrósból, amely ugrással végzett mozdulatokra utal, valamint a legénytáncokból egy elterjedt tánc fejlődött ki, ami a verbunk. Ez a tánc a szlovákoknál és a románoknál egyaránt megtalálható.

A néptáncok a hajdani emberek életét, szokásait ábrázolják. A tánc módja és a motívumok igazodnak a mentalitáshoz, a térhez, de a munkához is, amellyel foglalkoztak. Mindezt népviselet is kísérte, amely a mozdulatokhoz igazodik.

Željko Kiš:

Ha a női népviseletet nézzük, ezek elsősorban szoknyák és ruhák. A nyelvterülettől függően a szoknyák hossza, formája és körvonala eltérő. Mondjuk Erdelyében, amikor a lány megpördül, szétterül a szoknyája, úgy, hogy a párja még hozzá tudjon közeledni és táncolni tudjon vele. Másoknál, amikor a lány megperdül, a szoknya is vele együtt libben. Valószínűleg emiatt fejlődtek és öltöttek olyan formát a táncok, amilyent.

Gyakran elfelejtik, hogy amit ma népviseletnek nevezünk, az régen mindennapi viselet volt. Megjelenése alapján arra is lehet következtetni, hogy melyik tájegységhez tartozik. A ruháktól is függ, hogy milyen mozgások jelennek meg a táncban.

Željko Kiš:

"A dunántúli népviseletek intenzívebb mozgást tesznek lehetővé a lábakkal, ahol a térdeket jobban meg lehet emelni. A tánckultúra egy része ebbe az irányba fejlődött. A Pannon Alföldről származó népviselet a mozdulatokhoz, térdhajlításokhoz és viselőjéhez is szépen igazodik. A férfiaknál, ha a legrégebbi időket nézzük, hosszú nadrág volt az egész nyelv területen. Erdélyben szűkebb volt a nadrág a lábszáron, az Alföld felé pedig sok anyaguk volt, és nagyon bőek voltak."

A magyar néphagyományban a táncnak és az éneknek is kiemelt szerepe volt, gyakran táncoltak ünnepnapokon, és minden a szokásokhoz, a néphiedelemhez kapcsolódott. Eredetileg úgy gondolták, hogy bizonyos tánclépések jólétet és szerencsét biztosítanak. Az is érdekes, ahogyan bizonyos táncok létrejöttek.

Željko Kiš:

„A magyaroknál a lánytáncok, a körtáncok, fő évszaka a tavasz volt, húsvét előtt, amikor tilos volt a zene és a hangos mulatozás, a fiatalok megtalálták a módját a szórakozásnak, és a közösség gyakran nem is a páros tánccal egyenrangú táncnak tekintette a körtáncokat, hanem úgy tartották, hogy "játszanak a lányok, játszanak a gyerekek". Csakis a saját dalaikra táncoltak.”

A magyarság különböző területein létrejött eredeti táncok alapján a 18. század közepén kialakult a talán leghíresebb magyar néptánc, a csárdás. Az ínyencek szerint a magyar népi kreativitás szépségének és gazdagságának csak egy kis részét ábrázolja. A csárdás a lakosság jómódú részének hatására jött létre, amely a magyar társadalom örökségét tükröző polgári táncot akart létrehozni. Az akkori csárdás és a ma táncolt csárdás sokmindenben különbözik.

Željko Kiš:

"Sokszor próbálták közelebb hozni a táncot a teljes lakossághoz, de a közösség nem fogadta el. Néhány mozdulatot átvettek, de át is alakították, ízlésüknek és értékrendjüknek megfelelően."

A magyar néptáncok eredetéről, a mozdulatokról, de a viseletekről szóló összes történetet a feledés elől őrzik az Újvidéki Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ tagjai. A Központban négy folklórcsoport működik, amelyekben főként különböző korosztályú gyerekek táncolnak, zenekarral és énekcsoporttal együtt, több mint 90 aktív tagot számlálnak. Azt mondják, a modern időkben és a fiatalok előtt álló sok lehetőség mellett, nem könnyű felkelteni az érdeklődést a néphagyományok iránt. Ezért szinte laboratóriumi körülmények között őrzik a teljes kreativitást a múltból, de különféle programokon keresztül igyekeznek tudást eljuttatni a fiatalokhoz, valamint a néptánc és a népdalok megőrzésének kötelezettségét a jövő nemzedéke számára.